Az HBO, "Aranykor" című sorozatának 5. részében megismerhettük Emily Warren Roeblinget (1843 – 1903), aki jelentősen hozzájárult az ikonikus Brooklyn Bridge felépítéséhez. Julian Fellowes remekül szövi bele az Aranyozott kor New Yorkjának valós történelmi személyeit a sorozatba.

A sorozat ruhatervezője Kasia Walicka-Maimone pedig egy olyan ruhát tervezett a karakterre, amely szinte megszólalásig hasonlít egy olyan korabeli ruhadarabra, amelyet Emily tényleg viselt, igaz nem a híd megnyitó ünnepségén, hanem 1896-ban, amikor bemutatták Viktória királynőnek.

Először egy kép a sorozat második évadának hetedik részéből.

Liz Wisan mint Emily Warren Roebling

The Gilded Age/Aranykor - © HBO

Ez pedig az a korabeli ruhadarab, amelyet a Metropolitan Múzeumban őriznek. A tervezője, készítője sajnos ismeretlen.

© The MET

Jacques Doucet francia divattervező az Aranyozott kor egyik meghatározó ruha tervezője és készítője volt, Worth és Pingat kortársa és vetélytársa. 

1913-ban készült fotó a divattervezőről

© Ministère de la Culture (France), Médiathèque de l’architecture et du patrimoine, diffusion RMN-GP.

1853-ban, Párizsban született egy jómodú családba, amelynek fehérnemű és ágynemű üzlete volt. A Doucet Lingerie 1816 óta virágzott a Rue de la Paix-on. Ez egy híres bevásárlóutca Párizs központjában.

1871-ben Jacques női ruha szalont nyitott és a Doucet cég világhírűvé vált az irányítása alatt. Az elegáns, romantikus, nőies ruhák jellemzik, amelyek puhák, finomak, hullámzóak. Kedvelte a vékony, áttetsző anyagokat, a csipkét és a tüllt. Ruhái díszítésére gyakran használt selyemszalagokat, redőket, virág- és rovarmotívumokat, valamint gyöngyhímzést. Leginkább pasztellszínű ruhákat tervezett, színválasztására a tizennyolcadik századi festmények színspektruma hatott. E kor bútorait, műtárgyait lelkesen gyűjtötte is.

Körülbelül 1880-ban készült a képen látható ruha.

Forrás: The MET

A következő darab a korszak pazar báli ruháinak remek példája. A felhasznált anyag a legjobb minőségű selyem és vászon, rendkívül finom és gazdagon hímzett.

 Báli ruha kb. 1898–1902

Forrás: The MET

Az 1900-as évek elejéről való az alábbi elegáns női ruha. Délutáni rendezvényekre és sétákra alkalmas. A ruha kiváló példája Doucet fehérnemű-szerű tervezői stílusának, amelyet a finom fodrok és a rózsamintás sifon mutat be. A kék-türkiz színkombináció a tervező kedvence volt.

 Női ruha kb. 1900–1903

Forrás: The MET

Korábban nagyon nehezen sikerült Amerikában őrzött, az Aranyozott korban készült Pingat ruhákra bukkannom, de igaz a mondás, hogy aki keres az talál, mert most hármat is tudok mutatni nektek.

Az első egy csodálatos virágmintás, vörös ruha selyembársonyból és selyemszaténból. Derék és szoknya kb. 1884-ből.

Forrás: Cincinnati Art Museum

A következő darabot Mrs. Charles G. Roebling viselte egykor téli vacsorákon és bálokon. Férje John A. Roebling mérnök volt, a Brooklyn-híd tervezőjének fia. A pár 1877-ben házasodott össze és a hölgy sajnálatos módon 10 évvel később, 32 éves korában meghalt.  Abban az időben bevett szokás volt, hogy a neves divatházak minden ruhához két derekat készítettek ügyfeleiknek: egy hosszú ujjút a kötetlen esti vacsorákhoz; és egy kivágott, ujjatlan változatot az estélyekhez. A rózsa motívumos, selyembársonyból készült ruhát fémszálas hímzés és csipke díszíti.

Női ruha kb. 1885

Forrás: Philadelphia Museum of Art

Azzal a kiegészítéssel, hogy a kollázson szereplő fotók közül a bal alsót Nicole Bloomfield készítette, a jobb alsót pedig a thecorsetedbeauty osztotta meg instagram oldalán.

Végül egy az 1880-as évek második felében készült, sötétvörös ruhával kápráztatlak el benneteket. A MFA Boston weboldalán, ahol őrzik, sajnos jelenleg nincsen róla fotó, de a pinteresten megosztották. Lydia Williams Lyman (Mrs. Robert Treat Paine) tulajdona volt. A derékban van egy fehér szalag, amelyen aranyszínű pecséttel készült felirat olvasható: „E. Pingat / 30 Rue Louis-le-Grand. 30 / Paris.” A felhasznált anyagok között ez esetben is megtalálható a bársony, a szatén, a selyem, illetve a csipke.

Forrás: MFA Boston és Pinterest

Ebben a bejegyzésben szeretnék még mutatni néhány a francia Emile Pingat által tervezett ruhát.

Az első a Metropolitan Múzeum gyűjteményében van. Selyemből készült és egy olyan nappali viselet, amelyet tulajdonosa akkor vett fel, ha látogatóba ment ismerőséhez.

1872-ben készült Pingat ruha - Forrás: The MET

Következik egy fekete selyembársonyból készült rózsa mintás Pingat ruha, kb. 1895-ből. Úgy tűnik, a rózsa motívumot szerette a divattervező, mert másik ruhán is használta.

Forrás: The Museum at FIT

Extravagáns hatást kelt az alábbi, 1897-ből ránk maradt női ruha. Derékból és szoknyából áll, selyembársonyból és selyemből készült, vászoncsipke és üveggyöngy díszítéssel, fémszálas rátéttel.

Forrás: LACMA

A Central Park Plaza. Illusztráció a Harper's Weekly 1890. május 17-i számából.

1893. április 21. egy pillanata köszön ránk vissza Pirie MacDonald alábbi, a Fehér Házban készített fényképén.

A First Lady Frances Folsom Cleveland látható a nyugati nappaliban. Frances 1864-ben született Buffaloban. 1886-ban ment férjhez, Grover Cleveland elnökhöz és ezzel a legfiatalabb First Lady lett. Pirie MacDonald korának egyik legjobb portréfotósa volt, és pályafutása során több mint 70 000 személyt fényképezett le. A nyugati nappali a Fehér ház második emeletén található és ma is az épület kedvenc pihenőhelye.

Washingtonban, a Nemzeti Művészeti Galériában őrzik John Singer Sargent (1856 – 1925), amerikai festő Mrs. Henry Whiteot ábrázoló portréját.

A festményen látható hölgy teljes neve Margaret Stuyvesant Rutherfurd White. Lenyűgöző szépségére a regényíró Edith Wharton, így emlékezett: „Nehéz elképzelni manapság a fiatal arc kagylószerű átlátszóságát, vörös-fehér színét, amelyet nem érintett sem festék, sem púder, amelyben a vér úgy kering, mint a sarki fény ragyogása."

Noha ezen a hivatalos portrén Mrs. White – akit egyébként Daisynek becéztek – egy kissé komolynak tűnik, a társasági eseményeken köztudottan vidám és jó kedélyű volt. Mary egy előkelő new yorki család leszármazottja volt és 1879-ben ment hozzá a diplomata Henry Whitehoz. A férj a párizsi amerikai nagykövetség első titkára volt. John Singer Sargent, az Aranyozott kor arisztokratáinak kedvelt festője, 1874 és 1886 között Párizsban élt és gyakran állított ki az Académie des Beaux-Art hivatalos éves művészeti kiállításán (Párizsi Szalon). 1882-ben Marynek, az előbb említett kiállításon megtetszett Sargent egyik festménye, ennek köszönhetően a házaspár még abban az évben megbízta a festőt a 29 éves asszony portréjának elkészítésével. Whitéknak azonban hamarosan Franciaország déli részébe kellett utaznia, ezért Sargent a hatalmas – 2,25 méter magas és 1,43 méter széles – vászonnal Nizzába utazott és ott is dolgozott a képen.

A ruha virtuóz kezelésének köszönhetően, valamint a legyezőn és operaszemüvegen megcsillanó fény miatt, a hölgy szinte ragyog az elegáns heverő és a tompított háttér előtt. A gyönyörű ruha, különböző textúrájú fehér anyagokból, szaténból, csipkéből és tüllből áll.

Részlet. 

Forrás: National Gallery of Art

A késő viktoriánus kor nőjének gyönyörű reggeli viseletére példa az alábbi köntös. Nagyon jellemző a korszakra a ruha elején látható csíkozás - a csipke és ránc váltakozása. Különösen érdekes a hátoldal redőzése, amelyet Watteau-redőnek neveznek. Onnan kapta a nevét, hogy a festő 18. század elején készített, nőket ábrázoló képein nagyon gyakran ilyen a ruhák hátoldala.

Amerikai pamut köntös, kb. 1885

Forrás: The MET

Amerikában vagy Európában készült a következő köntös az 1880-as években.

Hímzett mintás selyemköntös, 1880-as évek

Forrás: The MET

Bár az alábbi köntös készítéséhez használt anyagról egy meleg takaró juthat eszünkbe, valójában ez egy drága, igényes ruhadarab, amely egy olyan nőé volt, aki adott a külsejére és követte a divatot. A gondos kivitelezés arról árulkodik, hogy vagy egyedi készítésű, vagy egy neves divatházban varrták.

Feltehetőleg Európában készült piros gyapjú köntös, kb. 1885-90

Forrás: The MET

Végezetül egy különösen szép, Japánban, a nyugati piacra készült köntöst mutatok nektek az 1890-es évek végéről.

Japán selyemköntös, kb. 1896-98

Forrás: The MET

Említettem korábban, hogy a hölgyek akkoriban többször is átöltöztek napközben. Reggel köntöst vagy pongyolát viseltek. Ebben a bejegyzésben megmutatom, milyen gyönyörűek voltak ezek az 1880-90-es években.

Először egy japán köntöst mutatok nektek. A 19. században gazdasági kezdeményezés ösztönözte Japánt arra, hogy kizárólag az export piacra termeljen fogyasztási cikkeket és ezek közé tartoztak a köntösök is. A távol keleti ország ugyanis ekkor kezdte meg a nyugati áruk tömeges fogyasztását, főként a nehézipari és mérnöki szektorban. A japánból érkező köntösök díszítő motívumai - a  tavaszi virágok, rovarok és lótuszok - az egzotikumot idézték meg az amerikai hölgyek számára. A Yokohama köntös, ahogyan akkoriban nevezték – ennek a városnak a kikötőjéből szállították ugyanis őket nyugatra - egy nagyon szép példája látható az alábbi képen.  

Japán selyem köntös, kb. 1875

Forrás: The MET

Míg az anyag és a díszítés japán, a szabás és felépítés a nyugati stílus japán értelmezése és nincs köze az ország hagyományos viseleteihez. Ugyanakkor arra is van példa, hogy egy Japánban vásárolt kimonót nyugati ruhaviseletté alakítottak át. Lássunk erre is egy példát. A csipkés alsó ujjaknak, az elöl és hátul látható halványkék taft betéteknek, illetve a turnűrnek köszönhetően a kimono stílusos nyugati köntössé vált, ugyanakkor mégis erősen felidézi Japánt, különösen a bíbor bélésnek köszönhetően, mely gyakran fordul elő a női kimonókban. 

Kimono köntös selyemből, kb. 1885

Forrás: FIDM

A viktoriánus kor közepére és végére jellemző az alábbi képen látható köntös katonai stílusú mandzsettáival, zsinóros övvel és paisley-mintával. A függönyzsínórra emlékeztető öv a korabeli japán köntösön is megfigyelhető volt. 

Amerikában készült köntös, kb. 1875

Forrás: The MET

A paisley-mintát nálunk régebben törökmintának nevezték. Valójában eredetileg Indiában készült kasmír-sálakon alkalmazták ezt a mintázatot fekete és piros színekben. Később megjelent női ruhákon is. Finom virágmintáról van szó, amely indiai fenyőtobozok formájához hasonló csoportokban elszórva jelenik meg a kelme felületén. A minta a nevét egy skóciai városról, Paisleyről kapta, ahol eredeti indiai motívumok alapján hasonló szöveteket készítettek.

Az előzőhöz nagyon hasonló, de körülbelül 5-10 évvel későbbi az alábbi, ugyancsak paisley-mintás, gyapjúból és selyemből készült darab, amelyet a sötétkék bársony szegélyek tesznek elegánssá.

Amerikában készült köntös, kb. 1880-85

Forrás: The MET

Folytatása következik...